1947 február A Parasztasszonyok Parlamentjének első tanácskozása
1947 február A Magyar Szociáldemokrata Párt díszünnepélye és kongresszusa
1946 július A Szociáldemokrata Párt debreceni nagygyűlése
1945 szeptember A Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetének első közgyűlése
1945 szeptember Az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülése a Parlamentben
1945 augusztus – A fővárosi SZDP pártszervezeti ünnepsége
B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna című új könyve megjelent
Ki volt Kéthly Anna?
Egyesek szerint „zárdából elfajzott kaméleon”, „a legkorlátlanabb hazaáruló”, aki „nemcsak a munkásosztályt, hanem az egész országot árulja”. „Ez a hazátlan bitang” „az imperialisták pénzéért szüntelen rágalomhadjáratot folytat a szocialista Magyarország ellen”.
Mások szerint a „moszkovita”, „istentelen” „Vörös Anna” „hosszú ideig jól élt a szovjet kegyéből!”. „A vele együttműködő nemzetbecsmérlő a Kádár- Münnichektől a vörös cárokig azonos világnézeti és politikai alapon áll”, és „nagy bűnt követett el a magyar Hazával szemben”.
Ám akadnak olyanok is, akik szerint „a világszervezetek, az ENSZ fórumain okosan, bölcsen, megdönthetetlen érvekkel képviselte magyar népünk ügyét és ezt tette emigrációja húsz évében is, minden órában”. „Az eszme tisztaságáért élt, dolgozott fáradhatatlanul, szenvedett mártíromságot.”
Az utóbbi időben megnövekedett a történészek érdeklődése a 20. század legismertebb szociáldemokrata női politikusa, Kéthly élete és tevékenysége iránt. Az 1980-as évektől kezdve megjelent írások ismertették a közel hatvan éven át kifejtett szerteágazó politikai tevékenységét. A kutatás szabaddá válásával a történészek hozzájuthattak a hazai és a külföldi archívumokban őrzött iratokhoz. A szinte hiánytalanul megmaradt Kéthly-levelezés anyaga pedig sokrétű portrét rajzol a magyar baloldal kimagasló alakjáról.
“SZOCDEM100” – Kéthly Anna Alapítvány pályázata – 2023
Megemlékezés – 2015. október 23.